Közzétéve:

Szorgos Kishangya iskolába megy

Emlékeztek még Szorgos Kishangyára? Nem baj, ha nem… még tavaly apák napján pattant ki a fejemből a kis figura, de azóta nem nagyon szorgoskodott itt körülöttem. (ellentétben a kiskertben lakó haverjaival, akik igen szorgosan járkálnak be a nappalinkba mostanában… 🙂 ) Szorgos Kishangya iskolába megy részletei…

Közzétéve:

Virágos anyák napja

A tavalyi vagány kockás anyák napi cuccok után idén nagyon romantikus hangulatban voltam, így az idei anyák napja nálam pasztell virágos-romantikus-kertbenbazsarózsákközöttteázgatós hangulatúra sikeredett… először is megterveztem a virágos papírt – és rájöttem, mintás papírt tervezni egyáltalán nem könnyű… A jó öreg Escher tudhatott valamit, amit én nem, de azért igyekeztem… 🙂 A cuccokat még nem volt időm itthon megcsinálni, így amint készen lesznek frissítem a bejegyzést és teszek fel fotókat. Addig is leírom mindennek az elkészítését, remélem sikerül így hajnali egykor érthetően fogalmaznom… Virágos anyák napja részletei…

Közzétéve:

Nem félünk a mumustól!

Bár még nem járok ebben a cipőben, hiszen az én gyermekem – mivel nem egy zsenigyerek – háromévesen még igencsak messze áll az iskolakezdéstől, de el tudom képzelni, hogy egyes szülők számára az iskolakezdés maga lehet a rémálom. Bevallom őszintén, nem tudom magamról elképzelni, hogy majd ha eljő az idő, arcomon széles vigyorral, lelkemben remegő örömteli várakozással kezdenék neki az iskolai füzetek becsomagolásának, díszítésének, dekorálásának. Sokkal inkább az általános elmebajt tudom ebben az esetben elképzelni: a szokásos kapkodás, mindennek az utolsó pillanatban való beszerzése, persze valamit elfelejtettünk, akkor azért elrohanni, magamhoz ragasztom a fél lakást, stb., stb. El sem tudom hinni, hogy van olyan ember is, akinek az iskolakezdés nem egy őrület a köbön… (tényleg van olyan? mintha ősi krónikákban említették volna, hogy egyszer valaki valaha látott ilyet…)

Nem félünk a mumustól! részletei…