Közzétéve:

Karácsonyi füzér újratöltve

Igen. Mától karácsonyi és adventi témák lesznek.

Minden idők legsikeresebb letölthetője itt a Papírműhelyen a tavaly karácsonyi papírfüzér volt, amit ezen a sikeren felbuzdulva – és olvasói kéréseknek eleget téve – idén kicsit módosítottam.

Többen kértek belőle színezhető változatot, így tegnap este  – miután kicsavartam a gyermekem kezéből a vezeték nélküli klaviatúrát, ami úgy látszik még egy négyéves gyereknek is felhőtlen órákat és igazi bódottágot okozhat, és miután megmostam az apró agyarakat, és miután lefektettem a tekergőző őrjöngő fenevadat a kiságyába és miután elmondtam neki a mesét a Csőri madárról aki egész nap pukizik, és miután elmantráztuk a szokásos lefekvés előtti mondatokat, és miután még visszamentem negyed 11-kor egy kis pohár vízzel… naszóval mindezek után végre valahára megcsinálhattam, amit elterveztem, és gyorsan megrajzoltam a tavalyi karácsonyi füzér motívumainak színezhető verzióját is. Kicsit nagyobbak is lettek a formák, hogy könnyebben színezhetőek és látványosabbak legyenek. Természetes készült belőle színes változat is.

A teendő vele a következő:

Katt a kis képre, és töltsd le azt a változatot, amelyik tetszik.

  

 

 

 

 

 

 

Nyomtasd ki azt a változatot, amelyik tetszik. Ha hosszú füzért szeretnél csinálni, akkor többet nyomtass. A színezhető változatot színezzétek ki a gyerekekkel. A figurákat vágjátok ki, és készítsetek belőle füzért, de lehet karácsonyi képeslapba is ragasztani belőlük dekorációnak, tavaly Andi barátném az adventi kalendáriumra ragasztgatta őket. A felhasználásnak csak a képzeletetek és az otthon lévő papír, valamint a nyomtatóban levő festék mennyisége szabhat határt.

Jó szórakozást a füzérkészítéshez! 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.