Közzétéve:

Listák szülői értekezletre

Bizony, röpül az idő, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csöppnyi gyermekünk hamarosan bölcsődébe/óvodába megy… Ezt a (sokak szerint egyáltalán nem) felemelő eseményt megelőzi egy nagyon fontos szülői értekezlet, ahol minden információt, tudnivalót elmondanak az intézmények szokásaival, napi rendjével, adataival kapcsolatban, valamint minden fontos tudnivalót a beíratkozásról és beszoktatásról. Természetesen ezen a szülőin nem árt jegyzetelni – nálam ez úgy nézett ki, hogy elvittem magammal azt a kockás füzetemet, amibe már 3 éve (tananyagtól kezdve a tévében látott receptekig, vagy ismerősök telefonszámáig) mindent beleírok, mert ez volt éppen kéznél. Persze azon kívűl, hogy ezután sose találtam benne a bölcsiről szóló részeket előfordult, hogy magát a füzetet se találtam meg, amikor fontos és sürgős lett volna…

Ezért örültem nagyon, amikor Csányi Andi kitalálta az óvodai illetve bölcsődei szülői értekezletre a jegyzetlapokat, amit kinyomtatva elvihetünk a szülőire, és szépen rendszerezve el tudjuk benne helyezni a fontos információkat.

A két lista pdf-formátumban letölthető a www.rendteremto.hu weboldalról – sok más igen hasznos és értékes tervezővel, listával egyetemben.

Az alsó képek (bár a listákat én szerkesztettem-grafikáztam) csak dekorációs célokat szolgálnak, hiszen az értelmi szerző Andi, így a letöltésért hozzá irányítalak Benneteket. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.