Posted on 2 hozzászólás

Kezdődik a suli!!!

Hihetetlen, hogy máris elmondhatom magamról, hogy a gyerekem kezdi az iskolát… Hiper-szétszórt szülőkként persze mindent a lehető legkésőbb, az utolsó pillanatban vagy csak véletlenül intéztünk el (na jó, mentségünk legyen, hogy nyáron költöztünk, így nemcsak az új lakás körülötti összes mizériát, hanem az új körzetes suliba való jelentkezést is végig kellett csinálnunk…) De a lényeg, hogy a végére mindent sikerült beszereznünk: a tanszerlistát, a különleges tanszerlistát, a táskát, az íróasztalt, a széket, és az összes firlefrancot, ezek után remélem, hogy mindenre szüksége is lesz a gyereknek… 🙂

És magamtól teljesen szokatlan módon, még a tanév elkezdése előtt csináltam egy éves tervezőt, ami szeptembertől – azaz holnaptól indul.

Ha minden igaz, akkor sikerült beleszuszakolnom mindent, ami fontos: a tanítási napok fehérek, minden más színes. Benne van az őszi, téli, tavaszi és nyári szünet, az ünnepek és a hétvégék. Én már el is kezdtem kitöltögetni, benne van az első tanítási nap és az első szülői értekezlet is. Innentől komoly ember leszek, aki ezeket előre betervezi hogy semmit ne felejtsen el… 🙂

A tervező letöltéséhez katt a kis képre:

 

 

 

És annak, aki csak egy szimpla éves tervezőt szeretne, itt egy 2016-os:

 

 

 

Jó tervezgetést!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.