Posted on Hozzászólás most!

Hajtogatott kokárda 20 egyszerű lépésben

Ismét itt van március 15… Reggel az oviban átöltöztünk ünneplőbe, Kismikire ugyanaz az ünneplő gatya került, mint tavaly, ugyanaz a fehér ing mint tavaly, ugyanaz a filckokárda, mint tavaly és az egész gyerkőc ugyanúgy nézett ki, mint tavaly… de aztán rájöttem, hogy mégsem: a nadrágja szára már nem harmonikázott annyira mint tavaly, sőt már-már rövidnek is tűnt. 🙂 Aztán megkapta az óvónéniktől a papírból készült isteni kis huszárcsákóját – amit tavaly nem kaptak – és én rögtön úgy beleszerettem, ahogy a nők szoktak az akármilyen egyenruhát viselő, fess férfiszemélyekbe 🙂

Egyszer majd elkérem a huszársisak “receptjét” is az óvónéniktől, addig is jöjjön a sokak által már jól ismert, számos kreatív oldalon közzétett hajtogatott kokárda elkészítése az én interpretációmban.

Először is, egy kokárdához szükségünk van 8 db nagyobb piros, 8 db közepes fehér és 8 db kisebb zöld papírnégyzetre. Na de honnan a csudából szerezzünk papírnégyzeteket, amiknek a mérete fél-fél centivel különbözik egymástól??? Méregessünk, vonalzóval rajzolgassunk, stb. Hát nem! Itt a pofonegyszerű megoldás arra, hogyan gyárthatunk megfelelő méretű kis papírlapokat gyorsan méricskélés nélkül.

Az alant látható ábrán láthatjátok a megoldást, alatta pontokba szedve az egyes lépések leírását.

1. fogjunk egy piros A4-es lapot. A kép ne tévesszen meg senkit, az ott egy A4-es, csak már a kisegerek lerágtak belőle egy részt. A lap egyik sarkát hajtsuk be a szemközti oldalhoz és nyomkodjuk le az átlót.

2. Ahol a behajtott él van, ott vágjuk le a kb. 9 cm széles papírcsíkot. Ha kihajtjuk a papírt, egy szabályos négyzetet kapunk (210*210 mm-est)

3. A négyzetet keresztben hajtsuk félbe, majd azt is hajtsuk félbe, ezután hajtsuk ki a lapot, és erre merőlegesen is hajtsuk félbe, majd azt is hajtsuk félbe. Ha kihajtogatjuk a lapot, látjuk, hogy 16 pici négyzetet kaptunk.

4. Az egyik középső kereszthajtásnál vágjuk félbe a lapot.

5. A két téglalapot vágjuk félbe a középső hajtásnál. Így kapunk 4 db szabályos négyzetet.

6. A négy négyzetet tegyük egymásra – azért ügyeljünk, hogy nem csússzanak el – és a hajtások mentén vágjuk fel a pici négyzetekre. Végül 16 kis négy zetet kapunk. Természetesen a hajtások miatt és a vágáskor is adódhatnak minimális elcsúszások, de a végeredményen ez nem fog meglátszani.

7. Fogjunk egy fehér papírt, és ugyanazt ismételjük meg, mint a piros papírral az 1. lépésben.

8. Ha levágtuk a felesleges kb. 9 cm széles papírcsíkot, ne hajtsuk ki a háromszöget, hanem hajtsuk még egyszer félbe.

9. Azon az oldalon, ahol a 4 papírél van, egy 1 cm-es részt vágjunk le a háromszög aljából (ami amúgy a derékszögű háromszög befogója… felsejlenek a messzi múlt ködös matekórai emlékei…)

Ezután ismételjük meg a fehér papírral a 3-4-5-6-os lépéseket. Ha minden jól sikerült, végül 16 db kis fehér papírnégyzetet kapunk, amelyek nagyjából fél centivel kisebbek, mint a pirosak.

10. Végül fogjuk a zöld papírost. (bevallom, nekem csak halvány pasztellzöld papírom volt, de az autentikus hatás kedvéért bezöldítettem…) és ismételjük meg a 7-8. lépést: készítsük el a nagy háromszöget, hajtsuk félbe.

11. A zöld háromszög aljából vágjunk le egy 2 cm széles darabot. A már ismert hajtogatással csináljuk meg a 16 kis négyzetet és vágjuk ki. Ha minden jól sikerült, a zöld kis négyzetek kb. fél cm-rel lesznek kisebbek, mint a fehérek.

12. Megvan a 3 kupac kis négyzetünk, és a jó hír az, hogy nem egy, hanem mindjárt két kokárdára elég, mivel mindenből 16 db van. 🙂

13. Fogjuk a kis négyzeteinket és átlósan hajtsuk félbe háromszögekké. Elég minden papírból csak nyolcat, ha egy kokárdát akarunk készíteni. 🙂

14. Miután megvannak a háromszögek, hajtsuk ki őket, és két szemközti sarkukat hajtsuk be a középső átló mellé. Az ábrán látszik hogyan.  Végül kis rombuszokat kell kapjunk. Ezt a műveletet is hajtsuk végre az összes kis háromszöggel.

15. És készen van a 8-8-8 kis rombuszunk.

16. A lankadozó figyelem ismételt felélesztése céljából állítsuk csatarendbe a birodalmi rombolókat. Egy rövid űrcsata után folytassuk a kokárda elkészítését.

17. A kis rombuszokat csúsztassuk egymásba: a zöld rombuszba csúsztassuk bele a fehéret, a fehérbe pedig a pirosat.

18. A rombuszokat amennyire lehet nyomkodjuk egymásba. Ha megfordítjuk, új, modern, továbbfejleszett, spéci trikolór birodalmi rombolót kell kapjunk.

19. A spéci trikolór birodalmi rombolókat csatarendbe állítjuk. Amíg a gyerkőcönk ezzel szórakozik, gyorsan gyártsunk akármilyen papírból egy 7-10 cm átmérőjű kört (amekkora sikerül…).

20. A birodalmi rombolókat ragasszuk fel a papírkörre, és végül megkapjuk a fantasztikus, szuperzseniális hajtogatott papírkokárdát!

u.i.: legújabb kutatások szerint a kokárda színsorrendje kívülről befelé haladva nem piros-fehér-zöld, hanem zöld-fehér-piros. Természetesen aki a PFZ-iskola híve, csinálja az előbb ismertetett módon. Aki a ZFP-iskola híve, az meg a “piros” szót mindenhol helyettesítse be “zöld”-re és a “zöld” szót “piros”-ra. 🙂

Jó hajtogatást minden pici huszárnak és honleánynak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .