Posted on

Februári falinaptár

Hát igen, némi zavar támadt az erőben, már ami a falinaptárhoz kötődő – már-már mániásan tüchtig – viszonyomat illeti…Eddig, ha nem is mindig sikeresen, de többé-kevésbé megcsináltam magamnak – és nektek – a falinaptárat, de ez a mintegy 4-5 éve tartó lelkesedés idén valahogy megtört. Ahogy észrevehettétek, januárban nem is készítettem egyáltalán naptárat, a februárit is csak most sikerült befejeznem. Mentségemre legyen szólva, hogy a mostani kis madárkás rajzot már decemberben felskicceltem (mert eredetileg ez akart a januári lenni), csak aztán elragadtak az események.

Nem tudom, ki hogy van vele, de a decemberi pörgés és eseménycunami után jó (lenne) megpihenni kicsit januárban, de nálunk ez nem így van, hiszen születésnapok és névnapok váltogatják egymást egész hónapban, többek között elsőszülött gyermekem is januárban született, s mivel egyszerre nem fér el annyi rokon-barát-ismerős-osztálytárs a lakásban – és mert a rohadt januárban a meghívottak fele mindig beteg és visszamondja a meghívást – kénytelenek voltunk négy vendégséget rendezni. Édesanyám is januári – idén szép, nagy, kerek számot ünnepeltünk… – így egy plusz ünneplés is volt, szerencsére ezt nem itthon rendeztük. 🙂

Persze a sok ünneplést a legjobban a gyerekek élvezték, főleg kicsi lányom, Lili, aki már-már tortafüggő lett a sok tortától, és aki remekül elszórakozott az étteremben azzal, hogy rohangált fel és alá a pincérek lába között… (gyerekbarát étteremben voltunk, nem tudom, hogy az ilyen helyeken vajon felkészítik-e a pincéreket valami kommandós-tréninggel a lábuk alatt rohangáló, őrjöngő kétévesekre… Mondjuk – mint minden egyes alkalommal, amikor gyerekbarát étteremben vagyok, most is észrevételeznem kellett, hogy a játszósarokban minden ceruzának le van kopva a hegye… Soha, sehol nem bírják kihegyezni a ceruzákat, lehet hogy a sérülések elkerülése végett? nem tudom, de az biztos, hogy a hegy nélküli ceruzákból is képesek a kölykök némi színanyagot kipréselni, és jól összefirkálni a kitett színezőlapokat…)

Szóval azt hiszem, a megpihenés most jön februárban, mert ha minden igaz, nem lesznek szülinapok, se keresztelők, se karácsony, se szilveszter, a névnapokat még nem tudom, majd belenézek a naptáramba… A falinaptárat is sikerült kis késéssel befejeznem, de mást már nem tudtam hozzá alkotni, így most ne is keressétek a tennivaló listát, meg a családi tervezőt, meg a többit. Sajnos tényleg nincs rá időm, és kissé rá is untam ezekre. Talán elmegyek egy párterápiára a letölthető anyagaimmal, hátha még valamikor feléled a régi tűz… 🙂

Addig is, íme a falinaptár, kaptok most három verziót, egy színeset, egy árnyképeset, csak mert annyira megtetszett és egy színezős verziót:

 

 

 

 

 

 

 

A letöltéshez katt az alanti  kis képre, benne van a fájlban mind a három.

 

 

 

 

 

 

Jó tervezést, töltögetést!