Posted on

Dobozállatok gyereknapra

Ééééééés igennn! Elkészült végre az első kollekció a dobozállatokból. Az afrikai szavanna állatai készültek el  és most gyermeknap alkalmából pár napig garantáltan ingyen letölthető lesz a sablon. A gyermeknapnak vége, mostantól a sablont keresd ide kattintva: Dobozállat csomag

A sablonnal elsőként az a teendő, hogy a kis képre kattintással letöltjük, aztán kinyomtatjuk valami vastagabb papírra. A műszaki rajzlap vagy esetleg a 160 gr-os nyomtatópapír tökéletes lesz, ennél vékonyabb nemigazán jó, hiszen kell hogy legyen valami tartása a kis dobozkáknak.

A szett öt állat sablonját tartalmazza, az elkészítésük három nehézségi fokozatba sorolható (ez persze az én besorolásom, aki máshogy érzi most szóljon, vagy hallgasson örökre…)

Tehát véleményem szerint az oroszlán és az elefánt elkészítése a legegyszerűbb, mert kevés és viszonylag egyszerű körvonalú kivágandó részt tartalmaz és ragasztani se kell sokat.  Aztán a zsiráf és a zebra következik, mert sok apró felragasztható rész van bennük, de a kivágása ezeknek is egyszerű – itt jegyezném meg, hogy mennyire nehéz volt a zebra fejét megalkotni, folyton úgy nézett ki, mint Máris szomszéd a Mézga családból… – végül a legnehezebb a krokodil, mert a darabok kivágása bonyolultabb és van egy fogsora is…

Kockaallatok1

Kezdjük tehát az oroszlánnal:

Vágjuk ki az összes formát. Asszem a farokbojton kívül minden elég egyszerűen kivágható. Ezután a doboz füleit és az éleit hajtogassuk be. A kis kuglibábu alakú papíron a gömb alakú fejecskét is hajtsuk be kicsit.

Kockaallatok2

 

 

 

 

 

 

 

 

A dobozon négy fülecske kicsit halványabb mint a többi rész. Ez nem véletlen! Ezeket a füleket kell majd beragasztózni a doboz összeállítása során. A beszínezett felületeket vékonyan kenjük meg ragasztóval, és mindenféleképpen a doboz belső oldalára ragasszuk őket! (részletesebb képek lent, a zsiráf összeállításánál.)

Ha a megfelelő füleket a megfelelő oldalakhoz ragasztottuk, akkor összeáll a doboz. Felmerülhet a kérdés, hogy mire szolgál a maradék három fülecske, ha már összeállt a doboz? Nos: A doboz tetején a fülecske tartja a tetőt a helyén, nem engedi, hogy magától kinyíljon a tető. Az oldalsó két fül meg nem engedi, hogy beessen a tető. Szóval maradjanak csak ott, jó szolgálatot tesznek. 🙂 Így néz ki a kész dobozka (a képek nagy része este készült az áramszünet alatt a töksötét lakásban. Ezért sajnos a minőségük erősen kifogásolható, de a lényeg azért látszik rajtuk.):

Kockaallatok3

Ezután fogjuk az oroszlán fejét és ragasszuk rá a sörény közepére – lehet egy kicsit lejjebb csúsztatva is ragasztani… A kuglibábu alakú papír visszahajtott fejecskéjét a barna felületen ragasztózzuk be és ragasszuk rá a sörény hátuljára. Így kész lesz az oroszlán feje és nyaka. Ezután a nyakat dugjuk be a dobozba teljesen, hogy leérjen az aljára. (Érdemes beragasztani, így játék közben nem fog kipotyogni…) Végül fogjuk a farkincát, a vékonyabbik végét ragasztózzuk be a barna felén és ragasszuk rá a farkinca-bojtot. Pödörgessük meg kicsit az asztal szélén, hogy felfelé kunkorodjon a farok, majd a vastag végét ragasszuk a doboz hátuljára és már kész is az oroszlán:

Kockaallatok4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elefánt elkészítése ugyanígy zajlik, összeállítjuk a dobozt, ezután az elefánt fejének hátsó oldalára ráragasztjuk a füleit. Próbáljuk meg szimmetrikusan ragasztani… 🙂

Az elefánt ormányát cikkcakkban behajtogathatjuk. A két kis agyart is ragasszuk az ormánya mellé (természetesen a feje hátuljára ragasszuk). Ezzel kész a feje, amit az oroszlánéhoz hasonló módon a kis kuglibábu alakú papír visszahajtott fejecskéjére (a szürke felére) ráragasztunk. Bedugjuk a nyakat a dobozba, ráragasztjuk a farkincabojtot a farok végére és a farkat felragasztjuk a doboz hátuljára. Ezzel kész az elefánt is. Kép nincs, mert sajnos annyira rosszak lettek a képek, hogy nem tudtam felhasználni egyet sem… no majd a végén látszik a “csoportképen”.

Most következik a zsiráf és a zebra.

Kockaallatok5

Kivágjuk a zsiráf részeit:

Kockaallatok6

Behajtogatjuk a doboz éleit és a fülecskéket:

Kockaallatok7

Először az 1-essel jelölt fülecskéket ragasztózzuk be (a színes oldalukon!) és ráragasztjuk a füleket az alulra lenyúló kockaoldal belső oldalára.

Kockaallatok8

Ezután beragasztózzuk a 2-essel jelölt fülecskéket és a doboz alján levő fület ráragasztjuk a doboz hátoldalára, a hátoldalon levő fülecskét pedig beügyeskedjük a résen keresztül (ha idáig eljutottál, akkor látni fogod, mi a szitu…) és azt is beragasztjuk a kocka belső oldalába. A ragasztásokat a dobozba benyúlva lehet jól lenyomkodni.

Kockaallatok9

Most jön a zsiráf feje: a nyak végén a fej alakú rész ugyanúgy hajtsuk vissza, mint az oroszlán és az elefánt esetében a kör alakú részt. A zsiráf fejét ragasszuk rá ennek a visszahajtott résznek a fehér oldalára. A fej és a fehér rész közé ragasszuk be a nyelvecskét. Így ni:

Kockaallatok10

A zsiráf nyakát kissé pödörgessük meg az asztal szélén, hogy behajoljon. Ezután dugjuk be a dobozba (ragasszuk bele, mert különben kipotyoghat). Készítsük el a farkincát, azt is pödörgessük meg és ragasszuk fel a doboz hátuljára. A barna csíkocskákat vagdossuk fel négyzetekre – természetesen nem kell szabályos négyzeteket vágni, ha szabálytalanok, akkor jobban fog kinézni végül a zsiráf.

Kockaallatok11

 

 

 

 

 

A vékony csíkokból kisebb, a vastagabb csíkokból nagyobb négyzeteket vágjunk ki és tetszőlegesen ragasszuk körbe velük a zsiráfot. Annyi kis négyzetke van, hogy vígan körberagaszthatjuk, még a nyakára és a fenekére is jut belőle… 🙂

Kockaallatok12

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most jöhet a zebra. A darabok kivágása és a doboz összeállítása a szokásos módon történik (ha nem akarjuk, hogy az előre berajzolt élek látszódjanak, akkor fordítsuk meg a papírt és az ellenkező irányba hajtogassuk a doboz részeit. Így a szürke élek belülre kerülnek.) A zebra fejét ragasszuk a nyak végén visszahajtott fej alakú részre. A farkincát is állítsuk össze.

Kockaallatok13

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyakat dugjuk be a dobozba, a farkincát pödörgessük meg, hogy kunkorodjon, és ne a doboz hátuljára, hanem a fedél hátsó részére ragasszuk rá, hogy teljesen fölfelé kunkorodjon. Ezután fogjuk az egyik fekete téglalapot: kettő van belőlük, az egyiken előre be vannak rajzolva a zebra csíkjai, a másikon nincsenek berajzolva, ebből saját magunk vághatunk kis tetszőleges csíkokat. Ha az első verziót választjuk, akkor szabályos zebramintánk lesz, ha a másodikat, akkor szabálytalan, ámde egyedi mintát csinálhatunk a zebrának. Én a szabályos verziót készítettem el (jó sok csíkot lehet kivágni, simán be tudjuk csíkozni az egész zebrát vele).

Kockaallatok14

A zebra oldalaira és a nyakára is tegyük fel a csíkokat (a nyakára tehetjük úgy, hogy a felesleges részek lelógnak, amit majd levágunk).

 

Így néz ki a  kész zebra:

Kockaallatok15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül jöhet a krokodil, akiről sajnos szintén vállalhatatlan képek készültek, így nem tudok a készítésről fázisfotót feltenni. A dobozka összeállítása ugyanúgy zajlik, mint az előzőekben, ne lepődjetek meg, ez egy alacsony doboz lesz (első körben magas dobozból csináltam a krokogyélt, de elég hülyén nézett ki, így lenyommantottam…). A részek kivágása teszi igazán nehézzé a krokit: a lábakat, a farkincát és a fogsort is szépen, pontosan kell kivágni. A nyak és a fej nem lesz nehéz.

A nyakon csak és kizárólag a világos foltot ragasztózzuk be és arra ragasszuk rá a fejet. Nyissuk ki a száját egy kicsit. A fogsort a szürke vonalaknál hajtsuk be, a tetejét ragasztózzuk be és ragasszuk be a kroki szájpadlásába. Ezután a farok felső 5 mm-ét hajtsuk be és ragasszuk a doboz hátuljára. Végül jöjjenek a lábacskák. Minden lábnak előre kell néznie, így van két jobboldali és két baloldali láb – ezek egymás tükörképei. A lábikókat pödörgessük meg, hogy kifelé pöndörödjenek és a tetejüket ragasszuk oda a kroki oldalához. Ha mindent jól csináltunk, a krokodil úgy fog kinézni, ahogy ezen a csoportképen:

Kockaallatok16

Ezzel kész is a dobozállat-szett, mindenkinek nagyon boldog gyereknapot és jó alkotást kívánok! Most a hétvégén lelkiismeretfurdalás nélkül lehet a szobában maradni, mert nem jósolnak valami szép időjárást…