Posted on

Az én őszi szobám

Háááát, a címadás nem igazán pontos, mert nincs szobám (az egész lakásunk összesen másfél szoba, így nem adatott meg nekem az a kiváltság, hogy legyen saját szobám – de ebben az a jó, hogy az egész lakás lehet a játszóterem), ebből következik, hogy általában a konyha-ebédlő-nappali nevű építészeti egységet szoktam szezonálisan feldíszíteni.Idén valahol az interneten láttam egy nagyon jó ötletet – fogalmam sincs hogy hol, így nem tudok linkelni – ami nagyon megragadt a fejemben. Legyezőszerűen hajtogatott papírból – ha megfelelő sablont használunk – fantasztikusan élethű őszi leveleket lehet gyártani. Így én is legyártottam a saját levélfüzéremet. Ha ti is szeretnétek, akkor nosza, katt a kis képre a sablon letöltéséhez:

 

 

 

 

 

Ez a sablon pontosan akkora, hogy egy normál méretű (A4-es) papírból ki lehessen vágni a segítségével a leveleket. Először is, ha teheted, egy vastagabb papírra nyomtasd ki a sablont. Kinyomtatás után vágd ki. Fogj pár szép, őszi színekben pompázó papírt – vagy nyomtass ki párat az őszi mintás papírok közül.Egy papírt hajts félbe, hogy egy A5-ös méretet kapj.

A sablont tedd a papírra úgy, hogy az egyenes hosszú oldala a hajtáson legyen. A fogazott részt a sablon segítségével rajzold rá a színes papírra.

Ezután vágd ki a minta alapján a papírt. Majd hajtsd ki a papírt.

OsziLevelfuzer1galeria

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután a kivágott formát kb. 1 cm-es vastagságban a szélesebb oldalától kezdve hajtogasd “harmonikára”. Ebben segítségedre lehet az asztal széle… (csúsztasd a papírt úgy, hogy 1 cm lógjon le az asztalról. Így könnyen be tudod hajtani a papírt). A hajtogatást folytasd amíg az egész forma nem lesz harmonikás. Ezután középen fogd össze és hajtsd egymás felé a két oldalát. Az oldalakat ragaszd össze. Így már látszik is a szép levélforma. A kivágott maradék papírból készíts szárat a levélhez és ragaszd a tetejére. Így már kész is a levél.

OsziLevelfuzer2galeria

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csinálj még 5-6 ilyen levelet különböző szép őszi színekben, és kis csipeszkék segítségével rögzítsd egy spárgára (persze nem muszáj csipesszel, máshogy is felfűzheted őket). A kész füzéredet őszi levelekkel vagy termésekkel tovább turbózhatod. Én szedtem az utca végén pár kis ágacskát abból a szép bogyós bokorból – azóta megnéztem, a neve Tűztövis 🙂 – és azokat is felcsippentettem a füzérre a levelek közé. A végeredmény ilyen lett:

A figyelmes szemlélődő azonnal kiszúrja a kis baglyocskákat is az ágak végén – amelyek húsvét óta nagyon jó szolgálatot tesznek, mert most leszedtem róluk a mini tojásokat és rákerültek az őszi dekoráció elemei.

Bevallom őszintén, soha sem értettem mi ez a nagy bagolyőrület, de végül úgy tűnik, végül engem is bedaráltak a kis cuki okostojások.

Kinyomtattam az őszi papírokból párat, fogtam néhány wc-papír gurigát és szinte percek alatt varázsoltam 3 cuki kis baglyocskát, akikkel még kesztyűbábozni is lehet.

Az elkészítés pofonegyszerű:

Fogj egy gurigát, és a segítségével mérd ki a színes papíron, mekkora papír kell a bevonásához (görgesd a papíron a gurigát egyszer, és tegyél még rá 1 cm-t, ez lesz a papír hossza, a magassága meg akkora, mint a guriga magassága). Vágd kis a papírt, ragasztózd be a hátoldalát és ragaszd fel a gurigára. Hátul lesz egy kis átfedés.

Ezután a gurigák tetejét hajtsd be úgy, hogy kialakuljon a bagoly két fülecskéje.

Ezután készítsd el a bagoly szárnyait: ha mintás papírral vontad be a gurigát, akkor lehetőleg egy színű vagy elütő színű mintás papírból készítsd a szárnyat. Ha egyszínű papírral vontad be a gurigát, akkor pedig mintás papírból legyen a szárny. A papírból vágj ki 2 db,  6-7 cm magas kövérkés csepp, vagy nyújtott szív alakú formát. A szárnyacskákat ragaszd a guriga két szélére. Ragaszthatod úgy, hogy teljesen rásimuljon, de ragaszthatod úgy is, hogy kicsit eláll a szárnyacska, mintha éppen nyitogatná a bagoly.

A szárnyak után készítsd el a bagoly arcát: papírból egy lapított szívecske formát vágj ki. Az arc mindenképpen legyen egyszínű papírból. Ragaszd fel a bagoly arcát, majd tegyél rá boltban kapható szemecskéket – ezek hiányában vágj ki papírból, vagy rajzold rá a szemeket. Végül készíts csőrt a bagolynak, ez lehet egy egyszerű piros kis papírháromszög. Én piros papírt ragasztottam egy habosított kétoldalas ragasztódarabra, abból vágtam ki a kis háromszögeket. És ezzel el is készült a bagoly-csapat: