Közzétéve:

Augusztusi letölthetők

Végre sikerült kihevernem a külső merevlemezem és az egész tavalyi évi munkám elvesztése által okozott sokkot. Bár fogalmam sincs róla, hogy pontosan mennyi minden veszett el, mert sok megkezdett, félbemaradt munka és ötlet volt rajta, de próbálok pozitívan hozzáállni. Például ebből is tanultam valamit… 

Persze az élet azóta sem telik eseménytelenül, tegnap például megtanultam higanyossá válni, hogy az autómba a csomagtartón és a két gyerekülés fejtámláján keresztül bemásszak, miután a város másik végében, egy parkolóban elromlott a távirányító. Sikerült még haza is jutnom… 🙂 szóval sose késő, mindig tanul valamit az ember, hol azt, hogy készítsen biztonági másolatot az anyagairól – vagy mentse felhőbe – hol azt, hogy hogyan válhat angolnatestű szupernővé. 🙂

Persze ez az autós eset némileg hátráltatott abban, hogy tegnap feltegyem a letölhető dolgokat, de ma gyorsan pótolom.

A szokásos módon katt a kis képekre, és töltsd le:

Falinaptár és színezhető falinaptár:

  

 

 

 

 

Tennivalólista és programlista:

   

 

 

 

 

Családi tervező 4, 5 és 6 fős családoknak:

 

 

 

 

 

Jegyzetpapír és levélpapír:

  

 

 

 

 

Akkor mára ennyi, rohanok, hogy minél több esetből vonjak le minél több tanulságot, és minél többet tanuljak a saját hülyeségeimből.

Pá és kellemes nyarat! 🙂

Augusztusi letölthetők” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szia, suliban szeretnénk havi plakátként kitenni. Nincs meg véletlenül már 2018 júniusáig? Nagyon szép és jól használható.
    Köszönöm

    1. Szia, sajnos nincs még ilyen előre, de tervezem. Valamikor október tájékán… ha az égiek is úgy akarják… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.