Posted on

Őszi levelek

És igen. Ismét itt van, bár bizonyos napok – mint például a mai – még próbálják velünk elhitetni, hogy még nyár van, de szép lassan bele kell nyugodni, hogy hogy ismét itt az ősz. Nekem speciel a kedvenc évszakom, már amikor nem fúj a jeges szél, vagy nem esik az eső, vagy esetleg nincs a kettő egyszerre, amikor az esernyőt próbálom görcsösen tartani, de a szél kifordítja, eltöri a fém tartórészeket és hiába fordítom vissza az esernyőt, már úgy néz ki, mintha a kukából guberáltam volna ki, és annyira gáz, hogy inkább összecsukom, ezzel megkockáztatva, hogy a frissen beszárított hajamat víz éri, és mire felszállok a buszra, a hajam már úgy néz ki, mint egy antik lámpaernyő, és persze végig a munkahelyemre vezető úton piszkálgatom a fejemet, mert rátapad a fejemre a haj, de az alja meg szétáll, és alig várom hogy végre beérjek, pedig ez nem sűrűn fordul elő velem…

Egy szó mint száz, nincs jobb, mint a lágy őszi napsütésben a parkban gázolni és rugdalni a fákról lehullott izgalmasan zizegő leveleket. De azon kívül, hogy belegázolunk és önmagunkból kivetkőzve rúgjuk, rengeteg mást is csinálhatunk az őszi levelekből. Íme egy kis válogatás:

Nagyon ötletes és a kisgyerekeket is tökéletesen be tudjuk vele vonni az őszi mulatságokba: az őszi levelekhez hozzárajzolunk mindenféle figurát: állatokat, embereket kerekíthetünk a levelek köré, de nagyon jó ötlet az is, amikor csak a levél felét ráragasztjuk egy papírra, és a kisgyerek szépen kiegészíti és odarajzolja a levél másik felét:

 

 

 

 

 

 

 

 

De a levelekből hozzárajzolás nélkül is fantasztikus képeket lehet készíteni, az elmúlt héten kb. minden második ismerősöm megosztotta a Facebook-on ezeknek a képeknek egyikét-másikát, de azért beteszem a válogatásba, hátha valaki még nem látta az ötletes levél-állatkákat:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Akinek rengeteg ráérő ideje van (és nem fél, hogy lelopják a kapujáról) az ősszel fantasztikusanszépséges koszorút vagy ajtódíszt készíthet a lehullott levelekből és őszi termésekből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a kislány is bejárta már az idei őszi face kínálatot, de hát istenkém, állati aranyos a kis koszorújával, szóval itt a helye a válogatásban:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másik nagy kedvencem a levelekből készült függődísz, amit legfőképpen az ablakba akasztva tudok elképzelni (és eldöntöttem, hogy legalább egy ilyet fogok készíteni ezen az őszön! úgyis itt az ideje lecserélni a gyerek januári szülinapi dekorációjából megmaradt girlandokat és a húsvéti nyuszis füzért, amit nyáron nem tudtam lecserélni a betegen áthaldokolt hetek miatt…):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ha kész vagyok a girlanddal – és az aktuális munkámmal – akkor kiveszek egy hét szabit és nekiállok elkészíteni a levelekből pödörgetett rózsacsokrot. Hihetetlen, hogy mik jutnak egyesek eszébe, állati jól néz ki, és nagy előnye, hogy még ha meg is száradnak a levelek, a rózsák megőrzik alakjukat:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Valahogy így kell csinálni:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De ha valakinek nincs ennyi ideje, de mégis szeretne valami mutatós őszi dekorációt rittyenteni a lakásba, az elkészítheti a levél-színskálát:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

…a bekeretezett leveleket, a kis vázába vagy kémcsőbe állított leveleket, a levelekkel kidekorált őszi dobozokat vagy a lehető legegyszerűbb levélgirlandot, ahol csak a szárakon átfűzünk egy cérnát és már kész is (ezek mind préselt levelekből vannak):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De készíthetünk gyönyörű levélkoronákat a kis királylányoknak (az én esetemben királyfinak) vagy – és ez az ötlet viszi nálam a pálmát – menyasszonyi csokrot szépséges színpompás őszi levelekből és pár termésből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Remélem, hogy miután megnéztem mi mindent lehet készíteni az őszi levelekből, lesz időm, hogy az ősz ihletésére kipróbáljam, hogy mi mindent lehet csinálni ilyenkor papírból…

A képek eredete legtöbb esetben a Pinterest, de – vessenek meg, köpjenek le – van amiről fogalmam sincs…

És itt van pár link végül, arról hogy hogy csinálhatunk őszi koszorút, hogy készíthetjük el a leveles függődíszt, hogyan pöndörgethetjük a levél-rózsacsokrot, vagy hogy csinálhatunk levélből fejdíszt vagy koronát.

Jó pöndörgetést mindenkinek!