Közzétéve:

Márciusi falinaptár…

…melyet az elmúlt hetek időjárása és a gyerkőc óvodai jele ihletett… 🙂 Mindenesetre őszintén remélem, hogy a március nem lesz ilyen esős-borongós, de szemmel láthatóan a madárkákat nem nagyon izgatja a rossz idő.

Mivel a férjem mániákusan bújja az időjárás jelentéseket (és mindig annak hisz, amelyik a legoptimistább…) azt is tudom, hogy a mostani hétvégén szép napos idő lesz, így eldöntöttük, hogy elmegyünk kisvasúttal Királyrétre játszani az erdei játszótéren és kipróbálni a hajtánypályát. Na meg persze degeszre zabálni magunkat a királyréti étteremben (így fizetés előtt egy nappal külön jó lesz kisakkozni, hogy maradék pénzünkből mennyit költhetünk szombat reggel a piacon, hogy még ki tudjuk szorítani a kisvasút jegyének árát és az ebédet…).

Imádom Királyrétet, hiszen egészen pici gyerek-palánta korom óta járok oda. A most kastélyszállóként üzemelő szálloda annak idején SZOT-üdülő volt és mindig oda kaptunk beutalót. Felejthetetlen pillanatok fűződnek hozzá: az épület egyik használaton kívüli kandallójában ült egy kis bronz-nyuszi, mi Kandallónyuszinak hívtuk és mindig megsimogattuk, amikor elmentünk mellette. (természetesen nyom nélkül eltűnt azóta, az új tulajok nem tudnak róla semmit…), a büfében minősíthetetlen ízű maracuja üdítőt iszogattam, miközben a matematika munkafüzet példáival szórakoztattam magam a vakáció alatt is (azért a teljes képhez hozzátartozik, hogy CSAK a vakáció PERCEI alatt szórakoztattam magam ezzel, a tanévben soha…),  a horgásztó melletti területen akkoriban működő szalonnasütő és bográcsozóhelyén hallottam először trágár hangvételű dalocskákat, amelyekre a SZOT-üdülő többi ott nyaraló, illuminált állapotban bográcsozó apukája gyújtott rá, valamint ott ijedtem meg rettenetesen egy kis fekete kutyától, annyira, hogy menekülés közben legurultam a domboldalon. Ott láttam életemben először és utoljára a kis patak mellett egy óriási fa gyökerei között vadon élő szalamandrát, ott jártam kihalt mészkőbányában a katicák rajzásának idején… mindenhol katicabogarak másztak, a mészkődombocskákon, a kezemen és a vadon élő, burjánzó kakukkfű-bokrocskákon is… ott ültem anyával a kis réten és apró mezei virágokat szedtünk és énekeltünk, és ott vett részt a bátyám (aki akkor pont úgy nézett ki, mint most a fiam) üveggolyó-gurító versenyen… ott építettek az éppen nem illuminált állapotban levő apukák fantasztikus homokvárat, amiben kacskaringós spirálszerű kis folyosók voltak, és üveggolyókat gurítottunk le rajtuk, és ott látogattuk meg a másik kis patak partján álló titokzatos kis házikót, aminek a falából egy kis forrás bugyog elő…

Gyerekkorom óta is rengetegszer jártam Királyréten, persze a hely már elvesztette azt a misztikus, álomszerű varázsát, ahogyan gyermekkori emlékeimben él, de még mindig nagyon élvezem a kirándulásokat, és persze a legjobban azt élvezem, hogy Kismikinek mennyire tetszik… remélem ezen a hétvégén is jól ki fogja magát szórakozni, bár nem lesz még olyan jó idő, mint egy régebbi látogatásunkkor 2 évvel ezelőtt, melyről írtam is egy rövidnek nem nevezhető szösszenetet akkoriban… (ha érdekel és sok szabadidőd van, akkor itt olvashatod…)

Mindenesetre a kinyomtatott falinaptárba jó nagy betűkkel bevéstem március 3-ra, hogy Királyréti kirándulás, március első hetének valamelyik napjára meg azt, hogy Húsvéti csomag értékesítésének megnyitása… de ez már egy következő bejegyzés témája lesz, egyelőre csak annyit árulok el, hogy nagy munkában vagyok éppen… 🙂

A falinaptár letöltéséhez katt a kis képre, mint mindig:

 

 

 

 

 

 

 

Kellemes napot és szép tavaszt kívánok! 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.