Posted on

Novemberi falinaptár és egyebek

Hát novemberben aztán jó sok dolgunk lesz. Ha nem akarjuk, hogy a karácsonyi előkészületekkel tönkremenjen az egész december, jobban tesszük, ha már most elkezdünk szépen, apránként készülődni. Novemberi falinaptár és egyebek részletei…

Posted on 1 hozzászólás

Októberi nyomtatósok

Nos, jelentem, megint nem tűntem el, csak ismét átalakultam… ezúttal a partravetett bálnából egy tündéri kislány anyukájává… sok-sok várakozás után – mert augusztus közepére vártuk – végül szeptemberi baba lett belőle, így  – talán érthető módon – a szeptembert, mint on-lány teljes egészében kihagytam… Ezért sajnos nyomtatható falinaptár, de semmi más sem készült. Pedig a sok-sok CTG-n ülve le is skicceltem a szeptemberi grafikát, de sajna a megvalósításra már nem volt energiám. (ha lenne laptopom, akkor nemcsak a szeptemberi, hanem az egész éves összes rajzomat előre legyárthattam volna az Uzsokiban ücsörögve…)

No de most hogy már összeszoktunk a kisasszonnyal, végre sikerült felvennem a mindennapok kissé gubancos fonalát (uhh, micsoda képzavar…) és gyorsan elkészítettem az októberi falinaptárat és a többit. Ráadásként egy családi tervező táblázatot is készítettem, úgy tervezem, ilyen mostantól kezdve mindig lesz, hiszen elkészíteni pofonegyszerű, de szerintem nagyon hasznos kis segédlet. S mivel pont most alakultunk háromfős családból négyfőssé, – átérezvén a sokfős családok problematikáját -készítettem három-, négy- és ötfős családoknak is tervezőt.

A letöltés továbbra is a régi, katt a kis képre és megnyílik a pdf… ezután nyomtasd ki, és már használhatsz is mindent! 🙂

Először is itt a falinaptár és (többek kérésének engedve) egy fekete-fehér, színezhető változat is:

  

 

 

 

 

 

 

Levélpapír és tennivalólista:

  

 

 

 

 

 

 

Családi tervező és jegyzetpapír:

  

 

 

 

 

 

 

 

És endlich az angol verzió, azaz English version is van naturlich… de csak a calendar-ból és a to do list-ből…

  

 

 

 

 

 

 

 

Jó kattingatást, töltögetést és nyomtatást és mindenkinek kívánok olyan csodás októbert, mint amilyen elé én nézek 🙂

Igyekszem most már többet és gyakrabban jelentkezni – bár gondolom, a kis távollétem nem indított el depressziós hullámot a magyar lakosság körében – és jó sok szép grafikával megörvendeztetni titeket.

🙂

Posted on

Áprilisi falinaptár

Hát igen… ilyen az, amikor egyszer a sajátmagam hatása alá kerülök… megrajzoltam a tavaszi papírkollekciót, és a madaras-levélkés minta annyira megtetszett, hogy az áprilisi falinaptár mintája is ez lett. Remélem nem bánjátok… 🙂 Áprilisi falinaptár részletei…