Posted on 2 hozzászólás

Szeptemberi ez-az-amaz

Szokásomtól eltérően – illetve éppen egy új szokás kialakításának előszobájában – már most, a hónap vége előtt pár nappal felteszem a következő havi nyomtathatókat. Idővel majd kiderül, sikerül-e ezt tényleg szokássá tenni…

Én mindenesetre szeretném, mert a késés, mint olyan, amúgy bazira tud idegesíteni. És bár nem kötelez senki arra, hogy letölthető anyagokat tegyek fel, mondhatnám, hogy a saját mazochizmusom eredménye, hogy minden hónapban ilyeneket teszek közzé, de ha már megteszem, akkor miért ne tegyem időben? ugyi?

Ugyan most teljesen más miatt készültek el ilyen korán, nem a saját (nem  létező) pedantériám miatt, hanem mert egy hétig nem leszek gépközelben, de jó apropó ez arra, hogy új életet kezdjek és megfogadjam, hogy innentől rendes és pontos leszek. Hiszen fogadalmakat nemcsak szilveszterkor lehet tenni. És különbenis tök mindegy, mikor teszem, ha úgyse tartom be 😀

Naszóval készült mindenből a szokásos, igaz a tavalyi mintával, de most már végképp nem volt időm újat rajzolni, pedig nagyon de nagyon szerettem volna. Sajnos el kellett döntenem, hogy pontos leszek, vagy újító… inkább a pontosságot választottam… 🙂

Letöltéshez katt a kis képekre:

Falinaptár színesben és színezhető verzióban:

  

 

 

 

Jegyzetpapír és levélpapír:

  

 

 

 

Családi tervező és tennivaló lista:

  

 

 

 

És angolul, ha valaki épp ezt szeretné / printable calendar and to do list:

  

 

 

 

Mindenkinek kellemes nyárvégét, én most balra el. 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.