Posted on 8 hozzászólás

Levél a Mikulásnak

Eljött az ideje, hogy kifaggassuk kedvenc gyermekeinket, hogy mit kérnek a Mikulástól, és gyorsan megírjuk a levelet, hiszen – bármilyen gyors mágikus manócskák is szedik össze éjszakánként – annak a levélnek el kell érnie Lappföldre és a Mikulásnak össze is kell gründolni az ajándékokat, nem is beszélve a leszállításról. Ha még most elküldjük a levelet, gyorsabban elintéződik minden, mint az AliExpress-en… 🙂

Ennél a témánál találkoztam pár dilemmával. Az első, amit az amerikaiak okoznak azzal, hogy náluk a Mikulás karácsonykor jön, nálunk meg ugye Mikuláskor. De mivel mindenhonnan az amerikai kultúra termékei folynak, már az én zsenge, még-nem-egészen ötéves gyermekem is karácsonyra várta a Mikulást. Közöltem vele a jó hírt, miszerint nemcsak egy, hanem két csodatévő balek is van decemberben, aki hoz neki ajándékot. (Ennek jelentőségét még nem sikerült kellőképpen értékelnie… )

Miután ezt tisztáztuk – és gyorsan megírtuk a levelet, hogy tényleg el is jusson az öreghez – újabb dilemmaként jelentkezett, hogy hova címezzük… És megint az amerikaiak: szerintük a Mikulás az Északi-sarkon lakik, közvetlenül Superman kristálypalotája mellett, de ezzel szemben több aggályom is támadt. A legnagyobb az, hogy az Északi-sarkon semmi, de semmi olyan ehető növény nem terem, amit a rénszarvasok le tudnának legelni, még csak egy nyamvadt rénszarvas zuzmó sem – így a rénszarvasok iránti emberbaráti szeretettől indíttatva inkább Lappföldet választottam Mikulás lakhelyéül. (amúgy elvileg ott van a hivatalos irodája címmel, faxszal, telefonnal, míg az Északi-sarkról nem kaptunk visszajelzéseket… :-))

Szóval elkészült a levél, megírtuk benne azt is a Mikulásnak, hogy a gyerek, bár eredetileg kért tőle legócsomagot, de talált magának egy harmadik balekot, aki már október végén megvette – mert nem bírta elviselni az ajvékolást – így hát a legócsomagot ne hozza. Ez azért rendes volt a gyerektől, mert simán kérhetett volna még egy csomag legót, bár úgy gondolom, a Mikulás erre széles alkarlendítésekkel és a másik karjának a könyökhajlatába való csapkodásával reagált volna… szóval meglett a levél is, a címzés is, és be is dobtuk az egyik fiókba, amit kineveztem mágikus postaládává, amiből éjszaka kiszedi majd a Mikulás egyik manója a levelet. És itt jött a következő nagy probléma, hogy hogy jön be a manó a lakásba és hol parkol le a rénszarvasszánnal. Gyerek szerint a teraszon parkol és bejön az erkélyajtón, de én tudom hogy az erkélyajtó kívülről nem nyitható, így csórókám kénytelen a társasház tetején parkolni és a szellőzőn lecsúszni 7 emeletet. Persze a gyerek észrevételezte, hogy szerinte nem fér el a manó a szellőzőben, de ezt lezártam annyival, hogy a manó mágikus lény és össze tudja magát kicsinyíteni. Nem győztem meg, de végül sikerült elvonnia a saját figyelmét egy pukizással.

Na és akkor a lényeg, hogy hogy készül nálunk egy levél a Mikulásnak:

Először is csináltam pár levélpapírt, ebből kiválasztottuk a legszimpibbet. Megírtuk a levelet, majd összeállítottuk a borítékot is hozzá, végül kivágtuk a bélyegeket, az egyik bélyeggel a borítékot ragasztottuk meg, a többit pedig szépen felragasztottuk oda, ahova szokás. És ennyi. Mindez képekben:

A levelek, a boríték és a bélyegek sablonját a szokásos módon a kis képre kattintva töltheted le. Három sablont készítettem, egy csíkos, egy pöttyös és egy bélyeges verziót, és mindegyikből van vonalas és vonal nélküli is – a vonal nélküli azoknak a gyerekeknek, akik inkább szeretnék lerajzolni a Mikulásnak, hogy mit kérnek.

Ha megvan a sablon, nyomtasd ki, de semmiféleképpen se igazítsd a nyomtatható területhez, mivel A5-ös méretű a levél, amit majd ki kell vágni a papírból.

A borítékot is egy az egyben nyomtasd ki, nem kell a nyomtatható területhez igazítani, mert akkor a mérete pár százalékkal le fog csökkenni – így viszont nem fog beleférni a levél. A  szürke vonalkák mentén vágd körbe a borítékot, a négy fülecskét hajtsd be. A megírt levelet hajtsd félbe tedd a borítékba és a fülecskéket középen egy matricával ragaszd le. Ha olyan nyomtatód van, ami tud borítékot is nyomtatni, akkor nem kell azzal szórakoznod, hogy te magad gyártsd le a borítékot, hanem akkor katt az A6-os méretű boríték kis ikonjára, töltsd le a boríték grafikáját és nyomtasd ki.

Végül a bélyegeket öntapadós papírra nyomtasd ki, nagyon sok van egy íven, de a matricaragasztgatás mindig jól jön, szóval nem hiszem, hogy ne találnátok meg a sok kis matrica helyét majd valahol a lakásban (mondjuk a nappali szekrénysor fiókjai, meg ilyen helyek… 🙂 ).

Íme a sablonk, mehet a kattingatás, nyomtatás és levélírás! Jó szórakozást!

A csíkos mintájú levélpapír:

 

 

 

 

 

 

 

A pöttyös hátterű levélpapír:

 

 

 

 

 

 

 

A bélyeges mintájú levélpapír:

 

 

 

 

 

 

 

A boríték, amit kivágás után összeállíthatsz:

 

 

 

 

 

 

 

A bélyegek, ezeket nyomtasd öntapadós papírra:

 

 

 

 

 

 

 

Az A6-os boríték, amit kész borítékra nyomtathatsz ki:

 

 

 

 

 

Szolgálati közlemény: ha megnyitod a fájlokat, a böngészőben nem feltétlenül helyesen jelennek meg. (Safari, Chrome és Explorer jól jeleníti meg, a Firefox lehet, hogy hibásan) Előfordulhat, hogy csúnyán látod a pdf-et, de ha letöltöd, akkor a tökéletes fájl jön le.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.